A sósvízi krokodilok otthona, a Kakadu Nemzeti Park

A sósvízi krokodilok otthona, a Kakadu Nemzeti Park

Ausztrália északi részén van a Kakadu Nemzeti Park, melyet egész egészében 1992-ben vettek fel a Világörökség listájára. A tengerparton fekvő, trópusi éghajlatú területet mangrove-erdők borítják, ahol találkozik a tengeri és a szárazföldi ökoszisztéma.

A nemzeti parkban krokodilok, kenguruk, dingók és kakaduk élnek paradicsomi státuszok közt. Ausztráliának az északi részén, Arnhem-föld közelében látható a vidék legnagyobb helysége Darwin, amely az Északi övezet fővárosa és nagymértékű internacionális kikötő. Darwintól keleti irányban, 220 kilométerre alkották meg 1979. április 5-én a Kakadu Nemzeti Parkot, amit három részletben 1981-ben, 1987-ben és 1992-ben szakaszosan vettek fel a Világörökség listájára. A park 1600-nál is több növényfajjal, 300 madárfajjal és 5000 ismert, az ausztrál őslakosok által kreált sziklafestménnyel büszkélkedhet.

A térség éghajlata jellegzetesen trópusi, száraz és esős évszakok váltják egymást. A száraz évszakban a páratartalom minimális, az átlaghőmérséklet kb. 25 C. Januárban ellenben eléri a 35 C-ot is. A csapadék volumene eléggé változó, az esős évszakban többnyire meghaladja az 1300 mm-t.

A partvidék legnagyobb része meglehetősen alacsonyan fekszik. Ennek és a kedvező éghajlati viszonyoknak betudhatóan az East Alligator folyó torkolatvidékén csodálatos mangroveerdők maradtak fenn. A folyó és hasonló nevű testvére, a South Alligator medencéi alkotják a park legnagyobb kiterjedésű területét. Az uralkodó növényzetet a Salicornia-félék, azaz sziksófüvek és tengerparti erdők alkotják. Jellegzetes növényei a cikászok, melyek akár 2500 évig is elélnek.

A füves területeken láthatunk fehérhasú rétisasokat, feketenyakú gólyákat és hasadtujjú ludakat, miközben a mangrove-mocsarakban számottevő a sósvízi krokodil.

Ubirr sziklás vidék a nemzeti park északkeleti felé, a Nadab ártér szélén. Ubirr szikláiról széles panoráma nyílik az ártér és a meredek sziklafalak felé. Ubirr Jabiruból 40 km-re fekszik, aszfaltozott úton válik hozzáférhetővé. A sziklafalakra csaknem 40 ezer éve permanens festenek, az eredeti sziklarajzokat több alkalommal újrafestették. A sziklarajzok döntő része hozzávetőlegesen 2000 éve keletkezett, de olyanok is vannak, amelyek csak a legutóbbi korban kerültek ki. A sziklák több óriási ereszszerű része isteni menedéket nyújtott az őslakosoknak évezredeken át. Ubirr közelsége az East Alligator folyóhoz és a Nadab ártérhez bőséges élelemforrást jelentett, ami a sziklarajzokon is tükröződik. A fő sziklagalérián ábrázolt állatok közt megtalálható a barramundi, a harcsa, márna, a varánusz, a kígyónyakú teknős, a kétkarmú teknős, a szirti gyűrűsfarkú-erszényes, a wallaby és az erszényesfarkas; nagyon sok példa érzékelhető itt a „röntgenkép” stílusban készült festményekre is.

Megjelenik itt a vidék nagy részét megteremtő Szivárványkígyó, a pajkos mimi szellemek, illetve a Namarrgarn nővérek története. Több, az őslakos sziklarajzokhoz kapcsolódó történet roppantul összetett, újabb és újabb történetekkel fonódik össze. A történetek eredeti mondanivalója gyakran már a múlt homályába vész, a cél, hogy tanulságként vagy figyelmeztetésként szolgáljon a fiataloknak, esetleg a szektorban átutazóknak, megmaradt. Az úgynevezett Szivárványkígyó Galériát eredendően csakis nők látogathatták, bár ez a szabály a nem őslakos turistákra nem vonatkozik. A hely arról jól ismert, hogy az őslakosok hite alapján az Ausztrália északi részén vezető útja alatt a Szivárványkígyó, helyi nevén Garranga’rreli is felkereste az Álomidő alatt. Míg áthaladt ezen a tájékon, énekével megteremtette a sziklákat, növényeket, állatokat és embereket. Ez az útvonal, avagy a dalvonalak mind a mai napig az Észak-Ausztráliában élő őslakos emberek egyik szent ösvénye.

Burrunguy – más néven a Nourlangie-szikla – Arnhem-föld határán fekvő, homokkő sziklaegyüttes. A nagy kiterjedésű sziklás vidéken nagyszámú védett hely látható, amelyeket ösvények és lépcsők kapcsolnak össze. E menedéket nyújtó helyeken több csodás festmény fedezhető fel, többségük az Álomidővel, a teremtő ősökkel, azonkívül a hol férfi, hol női alakot öltő, hatujjú namandi szellemekkel figyelmet fordít. Az ezekhez kapcsolható történetek többségét csupán az őslakosok ismerhetik meg. A színezőanyagok többségében sárga, fehér és vörös okra. A sziklás vidéken a korai emberi jelenlétet vörös pigmenttel készült emberi kéznyomok jelzik. Burrungui sziklafalain is megjelennek mimi szellemek, tetejébe a röntgenszerű ábrázolási mód. Ezeken az őslakosok által többségében vörös és fehér okrával alkotott festészeti alkotásokon az állatoknak látszanak a belső szervei illetve egyéb anatómiai jellegzetességei. Burrungui területén jó néhány festményen európai eszközök láthatók, azonkívül az állatok kerülnek előtérbe. Több ábrázolást kapott az erszényesfarkas (tasmán tigris), ami egyes vélemények alapján 3500 éve kihalt ezen a szféraban. Más állatok tekintetében, példának okáért a kenguruknál, több réteget is egymásra festettek, ami támogatja a festmények korának és időbeliségének egyébként roppantul nehéz meghatározását. Az Anbangbang nevű helyen megfigyelhető festmények a nemzeti park legnevezetesebb alkotásai közé tartoznak. Az egyik leginkább kidolgozott festmény egy széles körben elterjedt, a bardmardi törzshöz tartozó művész, Najombolmi nevéhez kötődik, aki barátaival az 1963-64-es esős évszakban alkotott itt. Az 1895-ben született és 1967-ben elhalálozott, sokak által „Barramundi Charlie-ként” ismert Najombolmiról úgy tartják, hogy Arnhem-föld összesen 46 pontján csaknem 604 festményt alkotott. Az egyik Najombolmi által csinált kép a teremtő lényeket antropomorf alakként ábrázolja: mint amilyen az ősi teremtő isten, Namondjuk, tetejébe mellette fehér csontvázszerű alakként megjelenő Villámember, Namarrgon.