Szardínia a Földközi-tenger második, Európa nyolcadik, és a Föld negyvenhatodik legnagyobb szigete, amely Olaszország, Spanyolország, Tunézia és Franciaország (Korzika) közt helyezkedik el. Olaszország jellegzetes autonómiával ellátott régiója. A „nurági” kor elején, úgy Kr. e. 1500-ban a mükénéiek a szigetet Hyknusának (latin variációja Ichnusa) hívták. Ennek mondanivalója valószínűleg a „Hükszoszok szigete” (nusa = sziget), akiket i. e. 1540-ben I. Jahmesz üldözött el Egyiptomból. A sziget másik neve Sandalyon („lábnyom”) volt, feltehetően a sziget alakja folytán. A Szardínia a szardanák népének („tengeri emberek”) nevéből ered, az ő támadásukat verte vissza III. Ramszesz egyiptomi fáraó Kr. e. 1180-ban.
Szardínia kiterjedése 24 090 km², lakossága mindazonáltal 1 650 000 fő. A régió fővárosa Cagliari. A Földközi-tenger második legnagyobb szigete, Olaszország harmadik legnagyobb régiója. Az Appennini-félszigettől kb. 200 km-re helyezkedik el, őket a Tirrén-tenger választja el egymástól. Északon Korzikától a Bonifaciói-szoros választja el. A Szardíniai-csatorna mindazonáltal a tőle 184 km-re délre fekvő Tunéziától.
Szardínia területének 80%-a hegy- és dombvidék. Átlagos tengerszinttől számított magassága 334 méter. Leglényegesebb hegyei a sziget centrumában felfedezhetők: a Punta La Marmora (1834 m), a Perdedu di Seulo (1334 m) és a Vittoria di Esterzili (1212 m), amelyek a Gennargentu-hegység csúcsai. Északon emelkednek a Monti di Limbara (1362 m), a Monti di Ala (1090 m), a Monte Rasu (1259 m), a Monte Albo (1127 m) és a Monte Corrasi di Oliena (1463 m). Délen a leglényegesebb hegy az 1236 méter magas Monte Linas.
A sziget felszíni vizekben szegény, folyói rövidek, és vízhozamuk csak a téli hónapokban fontos. Leglényegesebb folyói a Tirso, a Flumendosa, a Coghinas, a Cedrino, a Temo és a Flumini Mannu. Egyetlen természetes tava a Baratz, de nagy számban találhatunk a szigeten mesterséges tavakat, ezáltal az Omodeo és a Coghinas tavat.
Szardínia partjainak hossza 1897 km, délen és nyugaton homokosak, északon és keleten sziklásak. Szardíniát több kis sziget veszi körül: Sant’Antioco (109 km²), Asinara (51 km²), San Pietro (50 km²), a Maddalena (20 km²) és Caprera (15 km²).
Szardínia klímája jellegzetesen mediterrán: télen enyhe, nyári hónapokban ugyanakkor meleg, a csapadék északon és nyugaton kimagasló. A napsütéses órák száma minden évben 2000-2300. A tengerpartokon, ahol a lakosság túlnyomó döntő része él, a hőmérséklet úgyszólván soha nem kevesebb lesz fagypont alá. Az alacsony páratartalomnak hála simán elviselhető a nyári forróság (a nyári átlaghőmérséklet 35 C). A hegyvidékeken télen gyakran havazik, és a hőmérséklet akár fagypont alá is kevesebb lesz. Nyári hónapokban hűvös van, különösen éjszaka, és csak ritkán tartós a meleg idő.
A tengerparton és a déli részeken ritka a csapadék, átlagosan 500 mm minden évben, de délen, példának okáért Cagliari környékén még ennél is kevesebbet mérnek. A legkevesebb csapadékot egész Olaszországban Capo Carbonarán regisztrálják, évi 266 mm-t. Egyes hegyvidéki területeken pedig az éves csapadékmennyiség az 1000 mm-t is meghaladhatja.
Szardínia szeles régió, a domináns szelek a misztrál és a sirokkó. Az előbbi a nyári hőmérsékletet csökkenti, és nagy sebességéből (100 km/h) kifolyólag gyakran okoz károkat a mezőgazdaságban, és gondokat a hajózásban. A sirokkó elsődlegesen tavasszal káros, mivel kiszárítja a talajt. A szeles időjárásra Szardínián nagyszámú szélerőmű települt.
Szardínián az ünnepek elválaszthatatlan része a néptánc, a zene és a meseszerű, szokásos viselet bemutatása. Gyakran releváns szereplők a lovak is, példaként a S’Ardia di Sedilo ünnepen Oristano megyében. A találkozót Constantinus császárnak dedikálják, és egy lovasverseny köré szerveződik, melynek résztvevői azokra az ókori lovagokra emlékeznek, akik életüket adták a Szent Kereszt védelmééért.
A legismerteb szárd parádé Sant’Efisio ünnepe Cagliariban, amely május 1-jén kezdődik, és 1657 óta évente megrendezik. A kosztümös csoportok felvonulása Cagliariból indul és Norába érkezik (Cagliaritól kb. 35 km). A fesztivált a harcos mártírnak ajánlják, aki megszabadította a lakosokat a pestistől és a kalóztámadásoktól. Az ünnep alatt a szent szobrát ékes ruhákba öltöztetve egy ökrös szekérre rakják, és az hordozza végig az úton. A menet az éjszakát Sarrochban tölti, valahonnan továbbhalad Noraba, ezt követően május 4-én visszaundul Cagliariba, ahol hívők fogadják.
Fonniban, Nuoro megyében Keresztelő Szent János ünnepén ugyancsak tartanak egy lóversenyt, ahol minden versenyző kap egy madár alakúra sütött kenyeret, aminek neve „su pigione”.
Bonóban, Sassari megyében augusztus végén ünneplik a védőszentjüket, San Raimondo Nonnatót, egy igen jellegzetes szokás keretében. A lakosok egy ökrösszekeret kísérnek, ami egy óriási tököt szállít. A San Raimondo-templomhoz érve, ami dombon áll, a menet megáll, és legörgetik a tököt a domboldalról. Ezzel az eseménnyel a 18. században a királyi hatalom ellen harcoló őseikre emlékeznek, akik az ellenség elől a dombról legurulva rejtőztek el.
Cabrasban, Oristano megyében rendezik meg évente a mezítlábas futást a San Salvatore tiszteletére tartott körmenet alatt. A Szent szobrát a kegyhelyre futva viszi egy csapat fehérbe öltözött, mezítlábas fiatal. Ezzel emlékeznek őseikre, akik évszázadokkal ezelőtt titokban menekítették védőszentjük szobrát ellenségeik elől.
Selargiusban, Cagliari megyében hagyományőrző esküvőt rendeznek, ahol felevenednek az egykori szokások az egész lakosság bevonásával. Az ünnepség a jegyesek megáldásával kezdődik a pár szüleinek háza előtt. A szülők búzát, sót és pénzérméket szórnak a térdelő pár fejére a szerencse és a gazdagság érdekében. A barátok és rokonok a templomig kísérik a párt, ahol szárd nyelvű ceremónia keretében összeadják őket.
