Thaiföld független alkotmányos monarchia Délkelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten. Keletről Laosz és Kambodzsa, délről Malajzia és a Thai (Sziámi)-öböl, nyugatról az Andamán-tenger és Mianmar övezi. 1939. június 24-ig az állam hivatalos neve Sziám (thai: สยาม) volt. 1945-ben ugyan visszakapta eredeti nevét, de 1949. május 11-től újra Thaiföld a hivatalos titulusa. A thai (ไทย) népnevet gyakran rokonítják az azonos kiejtésű ’szabad’ (ไท) szóval, de a tágabb taj népcsoport nevével is összefügghet.
Thaiföld a planéta talán első számú turisztikai célpontja, hírnevét főleg gazdag kultúrájának és a mai napig élő évezredes hagyományainak köszönheti.
Földrajz
Az állam földrajzi régiói különböznek egymástól természeti képüket, lakosságukat, pénzügyi és szociális fejlettségüket nézve.
Domborzat
Északkeleten a nagy kiterjedésű Khorat-fennsík van, ezt követően azon túl északon és keleten a Mekong folyó alföldje. A fennsík 300 méter átlagmagasságú, szavannás jellegű, laterites talajai gyenge termőképességűek.
A Központi-hegyvidékhez tartozó Észak-thaiföldi-hegyvidék észak-déli irányban húzódó láncait hosszanti völgyek választják el. E völgyekben tör a síkság felé az állam fő folyója a Csaophraja (Menam, แม่น้ำเจ้าพระยา). Amint a Csaophraja négy forrásfolyója délre tart, a hegységláncok egyre alacsonyodnak, a szűk völgyek mindazonáltal kisebb-nagyobb medencékké tágulnak. [2]
Az állam központi kiterjedése a Csaophraja folyó és mellékfolyóinak alföldje (ritkábban használt neve: Thaiföldi-medence). Ez az alföld szerkezeti süllyedésben alakult ki, déli fele ezelőtt tengeröböl is volt. Az alföldet a névadó folyó üledékei töltötték fel, területén nagyobb szintkülönbségeket csak a folyóteraszok, emellett az itt-ott elszórtan jelentékeny, mészkőből felépülő szigethegyek jelentik. Ettől az alföldtől északi irányba és nyugatra hegyvidék terül el, itt vannak a legmagasabb hegyek. Legmagasabb pontja az állam ÉNy-i részén, Csiangmai (เชียงใหม่) tartományban a Doi Inthanon 2565 m.
Az állam nyugati hegységei egy irányban vonulnak, de nem egy sorban. E nyugati hegyláncok Mianmarra néző oldala a délnyugati monszun szélfogója. [2] Délen a keskeny Kra-földszoros a Maláj-félszigetre vezet.
Éghajlat
Az állam trópusi monszun éghajlatát javarészben 1000-2000 mm nyári (máj. -okt.) csapadék és az év közepette alig változó középhőmérséklet jellemzi. A legforróbb hónap a nyári monszun kezdetét megelőző április. A hegységek nyugati lejtői jóval több csapadékot kapnak. A Maláj-félszigeten, melynek keleti oldalára a téli monszun is esőt hoz, az évi átlagos csapadék az 5000 mm-t is eléri. Az esős évszakot az állandó nagy légnedvesség fülledtté teszi. [3]
Az átlagos bangkoki középhőmérséklet januárban 25,8 C, júliusban 28,4 C. Az átlagos éves csapadékmennyiség itt 1350-1500 mm, melynek zöme május-október közt hull le.
Élővilág, természetvédelem
Az állam egy részén még trópusi dzsungel fedezhető fel, melyben az 50-70 m magas fákat liánok és indák szövevénye hálózza körül. A természetes növénytakarót esőerdők és monszunerdők alkotják. Az óriásfák, példaként a gurjunbalzsamfa, sárkányalma és lanzafa, ezenkívül a fahéjfa, kámforfa, harasztok, bambusz, banán- és pálmafélék leírta esőerdők egykor az állam területének 40%-át borították, főként a Maláj-félszigeten és a Khorat-fennsíkon. Napjainkra természetes állományuk csak pár meredek hegyoldalon maradt meg. A fakitermelések nyomán fajszegény, másodlagos erdők, szavannák fejlődtek ki.
A tengerparti területeken a különféle pálmafajták legfőképp a szigeteken a legelterjedtebb növények. Az állam belsejében levő monszunerdők jellegzetes típusai a bambuszosok és a tíkfa alkotta djati erdők. Észak-Thaiföld hegyvidékein fenyvesek, a tengerparton sok helyen mangrovemocsarak vannak. A Csaophraja síkságán rizsföldeket alakítottak ki. [3]
Thaiföld állatvilága igen változatos. Az állam legismertebb emlőse az elefánt, melyet manapság már csak ritkán használnak munkaállatnak. Ezen kívül még előforduló – de inkább csak a védett nemzeti parkokban – vadon élő állatok: tapír, tigris, törpevidra, gaur, vaddisznó, szarvasfélék. A majom (makákó) sokfelé megfigyelhető.
Tengeri élővilág
Az állam tengeri területének két nagy része: a Thai-öböl és az Andamán-tenger. A víz alatti világ egyik legegzotikusabb fajai a csalánozók. Ebbe a kategóriába sorolandók a medúzák, a tengeri rózsák, a színes korallok, a kehelyállatok is. A leggyakoribb közülük a szaru- és legyezőkorallok.
A halfajok nyilvántartása még nem egész, de az némely, hogy több száz halfaj él Thaiföldön, a Föld legkisebb halfajától (mindössze 20 mm hosszú) gébtől a óriási cetcápáig, a Föld legnagyobb halfajáig. A színes korallok közt fellelhetők a bohóchalak, papagájhalfélék, ajakoshalak, angyalcápák, íjhalak, kardinálishal-félék, pillangóhalak stb. A nagyobb fajok mélyebben élnek: ilyen a tengeri csuka, a fűrészes sügér, barrakuda, kardhal, cápa, tonhal, vahu. Thaiföld meleg vizeit a bálnák és a delfinek is kedvelik: 25 fajuk honos itt. A dugongot (tengeri tehenet) az állam déli részének pak-thai lakossága szentként tiszteli és törvények óvják. A Föld hat tengeri teknősfaja közül négy honos itt. Mindegyikük veszélyeztetett. [4]
Nemzeti parkjai
Thaiföldön nemzeti parkok kiterjedt hálózatát formálták ki. [5] Közülük legnagyobb a Keng Kracsan Nemzeti Park. A legtöbb nemzeti park nehézség nélkül megközelíthető. A parkok egy része tengeri park, amely a partvidék, a szigetek és a tenger élővilágát ügyel.
A 2000-es évek elején 96 nemzeti park, 100 vadászatmentes övezet és vadrezervátum, illetve 65 védett erdőterület van. [4]
