Sopron csaknem hatvanezer lakosú megyei jogú település Győr-Moson-Sopron megyében, a soproni borvidék centruma. A Soproni járás székhelye.
Műemlékekben a második leggazdagabb helység Magyarországon. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország 9. leginkább közkedvelt helysége. 2016-ban ICOMOS-díjat kapott a Várfal sétány és a Várkerület megújítása.
Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re, Budapesttől 220 km-re fedezhető fel. A Soproni-hegység és Fertő tó melletti Balfi-dombság közt, az Ikva patak völgyében épült.
A térség mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a „kékfrankos fővárosa”.
A körzet az őskor óta lakott. A közeli Várhelyen a kora vaskor folyamán, az i. e. 7. században földvár épült. Ennek a hallstatti földvárnak és a hozzá kapcsolódó halomsíroknak a feltárását Bella Lajos soproni tanár, régész kezdte el 1887-ben.
A római korban egy Scarbantia nevű település állt itt, amelyen két releváns útvonal is áthaladt. Fóruma a mai főtér helyén volt. Az aktuális városháza építése esetén 1897-ben innen bukkant fel az a három terjedelmes méretű római szobor, amely Jupitert, Junot és Minervát ábrázolja.
A népvándorlás korában Scarbantia romokban maradt, új helység csak a honfoglalás után alakult meg itt. A település lakói a Kr. u. 4. században a későbbi belváros területén 3-4 m vastag városfalat emeltek, hogy megvédjék magukat a barbárok támadásaitól. Ezt a falat a népvándorlás korszakában valószínűleg lerombolták. Maradványaira emelték 1092-ben Sopron várjobbágyai a korszerű határvár faszerkezetű, földdel erősített sáncát. A faváz később a tűz martaléka lett, és a bedöngölt agyag salakká égett. Ezt a titokzatos „vörös sáncot” az újkori építkezések a belváros több pontján feltárták, mindent összevetve az Esterházy-palota hátsó falát védő vasbeton fal építésekor is.
A 9-11. század környékén a régi római városfalat kiegészítették, és felépült a vár is. Ekkor kapta magyar nevét a település, Suprun nevű ispánjáról. 1153-ban már releváns városként említik.
1273-ban II. Ottokár cseh király árulás következtében elfoglalta a várat. Annak ellenére, hogy Ottokár túszként magával vitte a település előkelőinek gyermekeit, Sopron 1277-ben megnyitotta kapuit IV. László király előtt, akinek ezáltal sikerült visszafoglalnia, így jutalmul szabad királyi várossá tette. Továbbiakban, 1297 és 1340 közt emelték a római alapokra a várárokkal körülvett, 8-10 m magas várfalat, aminek belső síkjára támaszkodtak a belváros házai.
1441 február 25-én Luxemburgi Erzsébet özvegy királyné Sopront és környékét 8000 aranyért elzálogosította III. Frigyes német-római császárnak. A települést csak Hunyadi Mátyás szerezte vissza, aki 1463. július 19-én megegyezett Frigyessel, hogy 80 ezer forintért visszaadta a koronát és az elzálogosított területeket.
1526-ban a település lakossága kiűzte a zsidókat Sopronból.
1543-ban a települési tanács megtiltotta az „idegen magyaroknak” a házvételt, 1594-ben ugyanakkor kirekesztette a magyar nyelvet a települési ügyvitelből.
1529-ben a törökök feldúlták a települést, de nem került a törökök kezére. A megszállt területekről sokan menekültek Sopronba, ami lassanként a törököktől szabad szektor központjává vált. 1553-ban, 1622-ben, 1625-ben, 1635-ben és 1681-ben országgyűlést is tartottak itt.
1605-ben Bocskai hadai dúlták fel Sopront. A következő évtizedekben így a soproniak még jobban megerősítették városukat, új bástyák és városfalak épültek. Az 1655-ös pestisjárványban a lakosság fele elpusztult. 1676-ban Sopron teljesen leégett. Ezt követően a régi középkori házak helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tűztornyot is.
A Rákóczi-szabadságharcot a település nem támogatta, az 1705-ös kuruc ostromnak még ellenállt, de egy évvel később Bottyán János bevette a települést. II. József során Sopron lett a Sopron vármegye székhelye.
1753-ban Sopron erdejében, a később Brennbergbányának nevezett helyen nyílt meg Magyarország első szénbányája, ami a 19. század utolsó évtizedeire az állam egyik legújabb bányájává vált.
A középkori védőrendszer a 18. századra elavult, így pár helyen megbontották a városfalat, és a bástyák tetején több, ma is megnézhető bástyakertet alakítottak ki. Az egyik ilyen az Esterházy-palota mögött bújik meg, benne az 1789-ben épült, elöl nyitott, kerek kupolás zenepavilonnal.
Széchenyi ösztönzésére épült meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze.
Mivel közel van a határhoz, az 1848-as szabadságharcban Sopront korán megszállták a császári csapatok. Továbbiakban szépen fejlődött egészen a 20. század elejéig, bár fejlődése a 19. század végétől lelassult, gazdasági súlya mérséklődött. 1890-ben az első vidéki távbeszélőközpont itt épült ki. 1900-ban megindult a villamosközlekedés a településben, viszont a két vonalból álló hálózat nem bizonyult hosszú távon jövedelmezőnek, mindent összevetve 1923-ban felszámolták.
1919-ben ide telepítették keresztül Selmecbányáról a Selmeci Akadémiát, aminek jogutódja a Bányászati és Erdészeti Főiskola.
1921-ben, a trianoni békeszerződés után az osztrák kortársak és történészek által vitatott tisztaságú népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz tartozzon. A soproniak döntő része Magyarország mellett döntött. A találkozónak 1922-ben emléktörvény állított emléket, ekkortól hívják „A leghűségesebb település”-nak (Civitas fidelissima). A döntés napja, december 14-e Sopron ünnepe. A hivatalok kétnyelvűek maradtak egészen az 1946-os kitelepítésig, mikor is is hivatalos adatok alapján 2005 német anyanyelvű személynek kellett a települést elhagynia.
A település sokat szenvedett a II. világháborúban. 1944-ben több légitámadás is érte. A település zsidó lakosságát (1857 főt) 1944 nyarán majdhogy nem egész egészében haláltáborokba szállították, az elhurcoltak közül 325-en tértek vissza, a többieket zömmel meggyilkolták. A Sopron környéki tömegsírokba 2181 éhezésben, járványokban eltávozott és agyonlőtt munkaszolgálatos holttestét temették el. A nyilasok 1944 decemberétől 1945. március 28-ig tulajdonképpen Sopronból irányították az országot. A település népességének halálozási adatai a nyilas uralom során rémisztő képet festettek. Az egyleteket és a helyi lapokat betiltották, a lakosság tekintélyes hányadát katonai szempontból teljesen értelmetlen sáncok építésére rendelték ki. A több tízezer (egyes források alapján százezer) menekülővel, nyilaskeresztes párttaggal, katonával és csendőrrel hatalmasra duzzadt településben élelmiszerhiány alakult ki, s járványok ütötték fel a fejüket. A Nyilaskeresztes Párt helyi ifjúsági szervezete 1945. január 17-től már a 12 éves fiúkat is „besorozta”. Még a nyilasok március 29-i menekülése előtti napokban is tucatszám szedték össze a fiatalokat a település utcáin.
A települést a szovjetek 1945. április 1-jén foglalták el.
Bár a II. világháború után Sopronban is hangsúlyos ipari fejlődés bontakozott ki, a bányát 1951-ben a bányaművelés ellehetetlenülése (vízbetörések) folytán bezárták, és az 1950-es években a főiskola bányamérnöki karát Miskolcra telepítették keresztül (az erdőmérnöki kar ma a Soproni Egyetem része). A település bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. A Kádár-rendszerben a településben igen nagymértékű műemlékvédelmi munkálatok folytak, a nagyszerű eredmények folytán a település méltán kapta meg 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét.
A településtől délre, azonkívül nyugatra elterülő dombvidék 1225 óta az egykori íjászok őrhelyeként megjelenik az oklevelekben. Ez a Lővérek (Lőverek, Lövérek – a nyelvhasználat ingadozó), Sopron üdülőrésze. Itt áll Nepomuki Szent János kápolnája és a Mária-oszlop. A lakótelepek építése 1969-ben kezdődött. A legnagyobb, a település északnyugati peremén a Jereván lakótelep, amely 1973-1985 közt épült fel, többnyire a győri házgyár panel elemeiből.
1989 augusztus 19-én az úgynevezett páneurópai piknik alkalmával megnyitották a határt, ezt az alkalmat több száz NDK-beli lakos az Ausztriába menekülésre használta fel.
2010 május 7-étől soproni kékfrank néven pénzhelyettesítő papírutalványt indítottak a Sopron környéki vállalkozások gazdaságélénkítési céllal.
2016 április 18-án ICOMOS-díjat kapott a település a 2012-ben átadott Várfal sétány és a 2015-ben modernizált Várkerület műemléki helyreállításáért, megújításáért.
Látnivalók
- Belváros
- Tűztorony
- Római eredetű városfalak
- Széchenyi tér és Hűségzászló
- Kecske-templom
- Káptalan-terem
- Esterházy-paloták (barokk)
- Városháza (eklektikus, 1895)
- Storno-ház (barokk-neoreneszánsz)
- Fabricius-ház
- „Két mór” ház (18. századi parasztbarokk)
- Fehér Angyal Patikamúzeum (15-16. század)
- Lábasház (16-17. század) Az itt van kiállítóteremben érzékelhető minden egyedülálló évben az Országos Érembiennálé anyaga.
- Gambrinus-ház (régi városháza)
- Generális- vagy Lackner-ház
- Hattyús ház, Pócsi utca 2.
- Hattyús kút, (Béke út)
- Eggenberg-ház
- Szent György-templom (Dómtemplom, barokkosított gótikus)
- Szent Mihály-templom (gótikus)
- Evangélikus templom (késő barokk, 1784, kedves toronnyal)
- Ózsinagóga (középkori)
- Orsolya tér
- Ortodox zsinagóga
- Szentháromság-szobor
- Soproni Petőfi Színház
- Bánfalvi karmelita kolostor (Kertváros)
- Hősök temetője (Sopronbánfalva)
- Sörházdombi kilátó
- Hubertusz kilátó
- Károly-kilátó
- Gloriette-kilátó
- Taródi-vár
- Mária-oszlop (az 1700-as években készült csavart, füzéres barokk korinthoszi oszlop)
- Nepomuki Szent János kápolnája
- Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum)
- Soproni Tavaszi Rendezvény
- Soproni Ünnepi Hetek
- VOLT Parádé
- Civitas Pinceszinház
- Liszt Ferenc Művelődési Centrum
- Deák tér Közép-Európa leghosszabb tere
