Seychelle-szigetek szigetállam az Indiai-óceánban, Afrika keleti partjától legközelebb Szomáliához van (1300 km), Madagaszkártól északkeletre fedezhető fel (1000 km). A belső szigetcsoportok a kontinentális lemezen helyezkednek el, hegységek tagolják és gránit az alapkőzetük, amíg a külső szigetek sík korallzátonyok. Legmagasabb pontja a Morne Seychellois (905 m). A Seychelle Köztársaságtól nyugatra Zanzibár szigete (Tanzánia) van (1800 km), délen Réunion (1800 km) és Mauritius (1750 km), délnyugaton a Comore-szigetek (1550 km) és Mayotte (1450 km), északkeleten ugyanakkor a Maldív-szigetek (2000 km).
Afrika önálló államai közül a Seychelle Köztársaság népessége a legkisebb. Nincsenek őslakók; a seychelle-iek főleg francia, afrikai, indiai és kínai bevándorlók utódai. A lakosság nagy része római katolikus.
A szigetvilágot alkotó szigetek számát gyakran 115-ben határozzák meg, a Seychelle Köztársaság Alkotmányában ezzel szemben 155 sziget megjelenik.
A Seychelle-szigetek a trópusi égövben, az Egyenlítőtől délre a 4. és 10. szélességi fok közt találhatóak. Az évi középhőmérséklet 27 Celsius fok, a páratartalom 80%-os. A napi napsütéses órák száma megközelítőleg hét. Áprilistól októberig a frissítő délkeleti passzátszelek folytán az időjárás hűvösebb és szárazabb, ameddig az enyhébb északnyugati monszun-szélrendszer Karácsony táján éri el a Seychelle-szigeteket, csapadékot hozva és felhőszakadásokat elevenítve elő. Záporok és zivatarok az év bármelyik napján előfordulhatnak. A trópusi esők folytán az évi csapadékmennyiség 2300 mm (Magyarországon 500-900). Annak ellenére, hogy a óriási Indiai-óceán kis szigeteiről van szó, pedig jó néhány mikroklíma alakult ki, amely változatossá teszi a Seychelle-szigetek éghajlatát – előfordulhat, hogy az egyik tengerparton esik az eső, a másikon süt a nap és a hegyekben köd ereszkedett le.
A Seychelle-szigetek sokszínű élővilágára nem volt jótékony hatással az emberi beavatkozás, hasonlóan más parányi ökorendszerekhez. Ennek tudható be, hogy a legtöbb óriásteknős eltűnt a gránitszigetekről, a part menti és alacsonyhegyi erdők kopárabbá váltak, és kihalt nagyon sok őshonos faj, akárcsak a Seychelle-szigeteki sándorpapagáj vagy a bordás krokodil. Mindent összevetve viszont a kihalások száma kevésbé lesújtó, akárcsak Mauritiuson vagy Hawaiion, mivel csak az 1770-es évek óta lakják. A seychelle-i növény- és állatvilág védelme több sikert könyvelhet el.
Vitatják ugyan, de az első természettanulmányt a Marion Dufresne expedíció alkotta 1768-ban, két évvel a letelepedés hivatalos dátuma előtt. Dufresne a La Digue nevű hajó kapitányát, Duchemint bízta meg, hogy “gondos figyelmet fordítson a szigeteken fedezhető fel élővilág minden fajának tanulmányozására, akárcsak a fákra, bokrokra, növényekre, gyógynövényekre, a négylábú állatokra, madarakra, rovarokra, édesvízi halakra és a kőzetekre, talajfélékre, tetejébe az ásványi anyagokra. Minden lényeges. Nem kerülheti el, hogy mindenről leírást ad és komponensekkel lát el – mindent ajánlott megvizsgálni.” Az ő megfigyeléseik érdekes kaleidoszkópon át mutatják be Seychelle-szigetek ember előtti állapotát.
A letelepedést követően, 1822-ben alkotta meg Fairfax Moresby a szigetek első akadémiai vízrajzi tanulmányát. A 19. századi korai természetgyűjtők közül Pervillé, Wright és Mobius munkássága figyelemre méltó. Az első lényeges madárgyűjteményt Newton valósította meg 1865-ben, ezt követően őt követte Lantz 1877-ben. Mindketten a gránit szigeteken dolgoztak. Abbot az 1890-es években a gránit szigeteken gyűjtött, ezután 1893-ban az Aldabra-atollon folytatta. Voeltzkow is általános természettudományi gyűjteményt teremtett meg az Aldabra-atollról származó anyagból.
Coppinger 1882-ben vizsgálódásai alapján gazdag gyűjteményt állított össze. 1905-ben a Sealark fedélzetén indított Percy Sladen Expedíció arról jól ismert, hogy Gardiner a gránit- és külső szigetekről összegyűjtött átfogó anyaga magába foglalja egy-két sziget máig egyetlen leletét. Az 1950-es évekig a gyűjtő-rendszerező tevékenység többnyire seychelle-i lakók nevéhez fűződik: Dupont, Thomasset, Baty és Vesey Fitzgerald. Óceánkutatók is figyelmük középpontjába állították a Seychelle-szigeteket: Smith 1950-ben kimagasló tengeri hal kutatásokat végzett, Jacques-Yves Cousteau jól ismert hajójával a Calypsóval 1954-ben járt a tájon. Legrand az 1950-es években pikkelyesszárnyú lepkéket gyűjtött, ameddig a Bristoli Egyetem expedíciója 1964-65-ben madarakat és rovarokat vizsgált.
1966-tól az Aldabra-atoll megismerésében a Royal Society funkciója mesés, de a korallzátonyról a kutatómunkák napjainkban már a Seychelle-szigetek Alapítvány (Seychelles Islands Foundation) felügyelete alatt funkcionál. A BirdLife International átfogó kutatásokat végzett a Cousin-szigeten. Az 1980-as és 90-es években jó néhány tartalom és cikk jelent meg az Aride-szigeten zajló kutatásokról, amelyeket első alkalommal a Royal Society of Wildlife Trusts, ezután egy helyi non-profit szervezet, a Island Conservation Society folytatott és amelyekről 1987-től kezdődően éves jelentést publikálnak.
Annak ellenére, hogy a természetvédelmi törvények kiemelkedő hányada az angol gyarmatosítási időkből származik, a seychelle-i kormány éveken keresztül szigorú védelem alá helyezte a szigetek természeti örökségét. A seychelle-i kormány a BirdLife Internationallal, a Royal Society-vel, az Island Conservation Society-vel, a Nature Seychelles-vel, és a Fregat mitöbb Denis szigetekkel összefogva varázslatosan megvédett két zászlóshajó-fajt a kihalás veszélyétől, nevezetesen a seychelle-i szarkarigó és a seychelle-i poszátát. Az eredendően csak egy szigeten honos madarakat a többi szigetre is beköltöztették. A Seychelle-szigeteken 12 őshonos madárfaj él: aldabrai drongó (Dicrurus aldabranus), Seychelle-szigeteki paradicsom-légyvadász (Terpsihone corvina) seychelle-i fodi (Foudia seychellarum), seychelle-i füleskuvik (Otus insularis), seychelle-i pápaszemesmadár (Zosterops modestus), seychelle-i sarlósfecske (Aerodramus elaphrus), seychelle-i vércse (Falco area), seychelle-i gyümölcsgalamb (Alectroenas pulcherrima), seychelle-i szarkarigó (Copsychus seychellarum), seychelle-i poszáta (Bebrornis sechellensis), seychelle-i nektármadár (Cinnyris dussumieri) illetve a seychelle-i bülbül (Hypsipetes crassirostris). Ugyancsak endemikus faj volt a már kihalt aldabrai poszáta, mely az Aldabra-atoll malabár szigetén egy kis szektorban volt honos. Az Aldabra-atoll szigetein és az Assumtion-szigeten honos a fehértorkú guvat (Dryolimnas cuvieri) két endemikus alfaja, melyek egyes szakértők alapján a hosszú elszigetelődés folytán önálló fajoknak is tekinthetők. Ezek az aldabrai-guvat (Dryolimnas cuvieri aldabranus), mely az Indiai-óceán szigetein egykor gyakori röpképtelen fajok utolsó élő megbízottja, a másik ugyanakkor az Assumption-szigeti guvat (Dryolimnas cuvieri abbotti), mely az Assumption-szigeten élt és a 20. század első évtizedei esetén halt ki.
A seychelle-i gránitszigeteken van közel 75 endemikus növényfajt újabb 25 aldabrai faj egészíti ki. Különösen széles körben elterjedt a Coco-de-Mer, a tengeri pálma gyümölcse, melyet csak Praslin szigetén vagy a szomszédos Curieuse-ön lehet látni – szuggesztív formája folytán szerelemgyümölcsnek is hívják. A Coco-de-Mer a Föld legnagyobb magja. A medúzafát is csak egy-két helyen fedezheti fel az idelátogató, mivel ez a különös és ősi növény ellenállt minden szaporítási kísérletnek. Egyéni igényeket kiszolgáló növényként ismerik még az Aride-sziget természetvédelmi övezetében látható Wrights gardéniát. Silhouette és Mahé szigetének magasan fekvő részein kancsókát (rovarevő növény) is lehet találni, amely a környező fákra és bokrokra csavarodik vagy a földön burjánzik.
Az aldabrai óriásteknősök jó néhány szigetet népesítenek be, legnagyobb populációjuk az Aldabra-szigeten látható. Ezek a jellegzetes hüllők több állatkertben is megtekinthetőek.
A tenger felszíne alatti világ elkápráztató, különösen a távolabb fekvő, nagyobb nyugalomnak örvendő szigetek közelében. Több, mint 1000 halfajt osztályoztak. Az 1960-as években a helyi természetvédők erőfeszítéseinek hála betiltották a szigonypuska és a dinamit használatát a halászathoz, így a tengeri élőlények bántatlanul közel kerülhetnek a búvárokhoz. 1998-ban a korall-fehéredés sújtott több szigetet, de sok helyen beindult a természet önregeneráló folyamata és sikerült elejét venni a pusztító jelenségnek. 1994-ben a teknősök kiemelését is betiltották, aminek következtében az érintett populációk szakaszosan erősödnek a védett szigeteken, akárcsak Cousin-en, Aride-on, Silhouette-en vagy Aldabrán. Sajnálatos módon a nem védett területeken élők rizikócsoportnak számítanak. A cápahalászathoz használatos eresztőhálót és a cápauszony-vadászatot betiltották.
Nemzeti parkok
- Ste. Anne Marine (1973)
- Morne Seychellois (1979)
- Baie Ternay Marine (1979)
- Curieuse Marine (1979)
- Port Launay Marine (1979)
- Praslin (Vallée de Mai) (1979)
- Silhouette Marine (1987)
A Seychelle-szigetek két csoportja az UNESCO világörökség része, és a Seychelle-szigetek Alapítvány gondozza őket. Egyik az Aldabra-korallzátony, ami a Föld legnagyobb atollja, a másik a Valée de Mai természetvédelmi zóna Praslin szigetén, amit földi édenkertnek hívnak.
