Pozsony (szlovákul Bratislava) a Szlovák Köztársaság fővárosa, egyben az ország kulturális, kereskedelmi és ipari központja. Pozsony a hagyományos magyar koronázóváros volt a török hódoltságtól kezdődően. Miksa 1563. szeptember 8-án történt koronázásától kezdve, V. Ferdinánd koronázásáig a Habsburg-házból származó 12 uralkodót és 7 királynét koronáztak meg a Szent Márton székesegyházban.
Területén már az újkőkorban (neolitikum) éltek emberek. A Várhegyen már a honfoglalás előtt római, majd morva erődítmény állott. Vratislav morva fejedelem erős favárat építtetett ide.
907. július 4-én a honfoglalást lezáró pozsonyi csatában a magyar sereg sorsdöntő győzelmet aratott a jelentős túlerővel felvonuló Keleti Frank Királyság serege felett. A csatában a németek hadvezére, Luitpold bajor herceg is elesett. A megsemmisítő vereséget szenvedő németek az Enns folyóig kényszerültek visszavonulni, mely ezt követően 955-ig képezte a határt.
A Pannonhalmi Apátság 1002-ben írott alapítólevelének záradékában Szent István a pozsonyi vám harmadát az apátságnak adományozta. Ezen alapítólevél már Poson néven említi. Az adományt 1137-ben II. Béla erősítette meg. 1138-ban castrum Posonium néven említik.
Itt létesült az első magyar várispánság. A 11. századtól Pozsony vármegye székhelye és káptalani székhely lett. 1051-ben a várat ostromló német hajókat a magyarok (Búvár Kund mondája) elsüllyesztették. 1077-ben a várba zárkózott Salamon király I. Géza seregei elől, aki ki akart békülni vele, de a tárgyalások közben április 25-én meghalt. 1108-ban V. Henrik német-római császár serege ostromolta, de Kálmán visszaverte őket.
1146-ban rövid időre német kézre került. A 13. században bajor hospesek telepedtek itt le, ezzel elkezdődött a város polgárosodása és német jellege dominált 1918-ig. 1254. május 1-jén itt kötött békét II. Ottokár cseh királlyal IV. Béla. 1262-ben itt verte meg István herceg apja hadait. 1270-ben itt kötött békét V. István Ottokár osztrák herceggel, de 1271 elején Ottokár a várat bevette. A mosoni csata után 1271. július 2-án ismét békét kötöttek. 1273-ban Ottokár kétszer is elfoglalta. 1287-ben Albert osztrák herceg foglalta el. 1291-ben a város III. Endrétől kiváltságokat kapott (például árumegállító jogot, egyben megtiltotta, hogy megakadályozzák a jobbágyok városba költözését). Várnagya volt 1354-ben Toldi Miklós. A középkorban a várpalota körül többszörös falgyűrű épült ki.
1405-ben szabad királyi város, ezen belül a tárnokmester bíráskodás alá tartozó tárnoki város volt. Egyetemét 1467-ben Mátyás király alapította.
1506-ban I. Miksa német-római császár foglalta el. 1526 után az ország fővárosa lett, itt őrizték a Szent Koronát, itt koronázták a királyokat, többször volt országgyűlés színhelye.
1620-ban Bethlen Gábor seregei elfoglalták a várost. 1626. december 20-án itt kötötte meg a békét Bethlen és a császár. A Wesselényi-féle összeesküvés elnyomása után, 1674-ben Ampringen János Gáspár kormányzósága idején itt működött a protestánsok elnyomásának hírhedt eszköze, az ún. Pozsonyi vértörvényszék, amely protestáns lelkészeket gályarabságba küldött. 1683. július 29-én a város alatt győzte le Lotaringiai Károly herceg a Duna bal partján előrenyomuló Thököly Imre seregét. A Habsburgok a belsővárat reprezentatív palotává építették ki. 1780-tól a vár hanyatlásnak indult, előbb a bútorokat szállították el, majd papnevelde és kaszárnya lett.
1780-ban itt jelent meg a Magyar Hírmondó című magyar újság, 1783-tól itt működött a királyi jogakadémia. 1806-ban és 1809. június 26-án elfoglalták a franciák. Az 1809-es ágyúzásból eredő károkat az 1811. május 28-i tűzvész tetőzte be. A vár helyreállítása csak 1953-ban kezdődött meg.
1840-ben Pozsony és Szentgyörgy között indult meg az első magyar lóvontatású vasút. 1848. április 7-én itt alakult meg az első felelős magyar minisztérium. 1882 és 1919 között Evangélikus Teológiai Akadémia, 1914 és 1921 között az Erzsébet Tudományegyetem, 1921-től a Comenius Egyetem működik a városban. 1910-ben 78 229 lakosából 32 790 német, 31 705 magyar, 11 673 szlovák, 1242 cseh, 351 horvát és 115 lengyel volt.
1918. október 31-én a Csehszlovák Légió megkísérelte a város elfoglalását, de a soproni kadétiskola 16-17 éves hadapródjai, akik a Zerge-hegy Vaskutacska vonalon biztosították védelmét, sikeresen visszaverték őket. Grüneberg főhadnagy jobbára tisztekből álló lovassága pedig a Récse felőli szakaszt védte. Miután a két pozsonyi tüzérezred, az 5-ös tábori tarack és a 14-es tábori ágyús tüzérezred főként osztrák tisztekből álló parancsnoksága Bécsbe távozott, a frontról hazatérő Csatay Lajos újjászervezte a 14-es ezred egyik ütegét, mely a Zerge-hegyről lőtte és futamította meg a dévényi-tónál összesereglett cseh legionáriusokat. A város védelme azonban rövidesen tüzérségi támogatás nélkül maradt, az üteg hadrendbe állítását követő negyedik napon a budapesti hadvezetés Csatayt Szencre vezényelte át. Károlyi Mihály kormányának hatalomra kerülését követően még két hónapig volt magyar kézen a város.
1918. december 30-án a Csehszlovák Légió olasz önkéntesekkel kiegészült 33. gyalogezrede Riccardo Barecca ezredes vezetésével először bekerítette Pozsonyt; majd elfoglalta szilveszter napján Lamacsot, Dévényújfalut és a Zerge-hegyet; újév napján a pozsonyi pályaudvart és a tölténygyárat; január 2-án pedig megszállta a város fontosabb középületeit, harcok nélkül. 1919. február 4-én Pozsony lett Csehszlovákián belül Szlovákia fővárosa, és a Szlovákia igazgatásával megbízott teljhatalmú minisztériumnak a székhelye. 1919. február 12-én a város magyar és német lakosságának a megszállás elleni békés tiltakozását a Csehszlovák Légió vérbe fojtotta.
A megyeháza élére Zoch Sámuel, modori szlovák evangélikus pap került. Az új megyei közgyűlés beiktató ünnepségére 1919. május 4-én Olaszországból hazaérkező Milan Rastislav Štefánik, a csehszlovák légió szervezőjének repülőgépét, annak olasz trikolórja miatt (amelyet tévedésből magyarnak néztek) a repülőtér csehszlovák őrsége Pozsonyivánka felett lelőtte. A behívott magyar katonatiszteket marhavagonokban a brünni hadifogolytáborba szállították, ahol megfélemlítésül egy hétig fogva tartották őket. Hazatérésüket követően a csehszlovák államhatalom eskütételre kötelezte a tiszteket, ennek megtagadása lefokozással járt.
Az 1919-től 1938-ig terjedő első csehszlovák időszakban megkezdődik a város magyar jellegének fokozatos felszámolása: megváltoztatják a város nevét és az utcaneveket; csaknem teljesen megszüntetik a magyar és német nyelvű oktatást; eltüntetik vagy szétverik a magyar vonatkozású szobrokat; tömegesen épülnek lakások a városban megtelepedni akaró szlovákoknak, akiknek a lakhatás mellett új munkahelyekre is szükségük volt. Az első bécsi döntést követően Pozsony a Jozef Tiso vezette első Szlovák Köztársaság fővárosa lesz, de az óvárostól nyugatra levő Dévény, és a délre levő Ligetfalu – a Müncheni Egyezményt követően – a Harmadik Birodalomhoz kerül. A második világháború alatt bár a város zsidó lakosságát deportálták, az épületek megmenekültek az Apollo olajfinomító kivételével a bombázástól. 1945. április 4-én szovjet és román csapatok foglalják el a várost, amely ismét Csehszlovákia része lesz. A háború után a maradék magyar és német lakosságot erőszakkal kitelepítik, és a háborút lezáró új békeszerződés Csehszlovákiának ítéli stratégiai okokból a mai város szerves részét alkotó Horvátjárfalut, Oroszvárt és Dunacsúnt.
1968. október 28-án a vár – a felújításának befejezésével – helyszínéül szolgál a cseh-szlovák föderációról szóló törvény aláírásának is. 1972. augusztus 26-án készül el az óvárost és Ligetfalut összekötő 432 méter hosszú, és 21 méter széles Szlovák Nemzeti Felkelés hídja, Árpád Tesár és Jozef Lacko tervei szerint. 1978-ban kezdődött meg a ma 120 000 lakosú lakótelep építése Ligetfaluban, ennek következtében a város összlakossága megközelíti a 450 000 főt.
1993. január 1-je óta az önálló Szlovákia fővárosa.
