Bréma (németül: Bremen) német nagyváros, hivatalosan szabad Hanza-város, Németország északnyugati részén fekszik, Bréma tartomány (németül: Freie Hansestadt Bremen) székhelye. Egyike annak a három településnek, amelyek szabad tartományi jogállással rendelkeznek (a másik kettő Berlin és Hamburg). Népességét és területét nézve is Németország tizedik leghatalmasabb települése. Tetemes akadémiai és kulturális centrum, kikötői révén ugyanakkor Németország tengerentúli kereskedelmének egyik meghatározó centruma. A Bréma-Oldenburg európai városrégió domináns helysége, lakossága vonzáskörzetével egyesült erővel 2,37 millió fő.
Bréma Németország északnyugati részén fekszik, az Északi-tenger partjától 60 kilométernyire. Kiterjedése 25 kilométer hosszan és 1-6 km szélességben húzódik a Weser folyam mindkét szélén. A település déli területei a Weser melletti marschokon terülnek el, miközben az északi negyedek a geest domboldalaira kapaszkodnak fel.
Brémában a második világháború során jóvátehetetlen károk keletkeztek. A bombatámadások okán elpusztult a műemlékek és a tetszetős létesítmények tekintélyes hányada. Az ’50-es években a kor jellegtelen épületeivel pótolták a foghíjakat, ezáltal a mai városkép nem oly’ egységes, mint a korábbi. A településmagot keletről övező negyedekben állanak a települést ezelőtt leginkább sajátos ún. polgárházak, amelyeket századfordulón a középpolgári családok építették. Együttes jellemzőjük a szűk utcafront, az első emelet erkélyei, és a tető vonalából előugró ablakok. A polgárházak ezt követően összese előtt apró, de ápolt kert látható és lépcső vezet a bejárati ajtóig. Ez az épülettípus a Benelux államokon és Nagy-Britannián kívül csak Brémában általános, ezáltal német nyelvterületen „brémai ház” néven ismerik.
A település régi piacterén áll a régi városháza, mely az európai reneszánsz építészet egyik remeke. A létesítmény ma a városállam elnöki tisztét ellátó polgármester hivatalául szolgál. Az épületet 1405 és 1409 közt emelték. 1595 és 1612 közt felújították; ekkor kapta a ház a jellegzetes piactérre néző boltívsort. A későbbiekben a ház neoreneszánsz stíluselemekkel is gyarapították. 1918 őszén a városháza erkélyéről kiáltották ki a Brémai Tanácsköztársaságot. A második világháború pusztításait a csodával határos módon minimális károsodással vészelte át, míg a közvetlen környezete is elpusztult. 2000-ben kezdődött el ismételt felújítása. Az UNESCO 2004 júliusában a brémai városházát a világörökség részének ismerte el.
Az épületnek karakteres jelleget szolgáltatnak a vörös és fekete téglákból kirakott falminták. Homlokzatát a reneszánsz által nagyra becsült antik filozófusok és természettudósok szobrai, azonkívül a település jelképéül választott kulcsos címer csinosítja.
A piactérről a Weser partjára vezető szűk sikátor a Böttcherstraße (Kádárok utcája). A középkorban a forgalmas piactér és az akkor települési kikötőként használt Schlachte közti utcában kötélverők, hordó- és ládakészítők dolgoztak. Amikor az 1800-as években a Schlachte kikötője megszűnt, az utcában az ipari tevékenység hanyatlásnak indult. 1902-ben egy brémai kávékereskedő vásárolta meg a mindössze 100 méteres utcát, aki cégei irodaházait építtette fel a szűk helyen. Ekkor alakult ki az utca jellegzetes vöröstéglás-homokköves jellege, amelyhez a később épített házak tulajdonosai is igazodtak.
A második világháborúban az utca épületeinek összese megrongálódott. 1979-ben az egykori kávé-nagykereskedő leszármazottja az egész utcát felvásárolta és felújíttatta. 1989-ben az utcát megvette a Brémai Takarékbank és ismételten nekilátott a felújításnak, amely 1999-ben fejeződött be. A Böttcherstraße ma is magántulajdon, gazdája és üzemeltetője a Brémai Takarékbank egyik leányvállalata.
Az utca a település leglátogatottabb idegenforgalmi látványosságainak egyike. Bár magántulajdon, viszont szabadon várja az érdeklődőket. A sikátorban vendéglők, galériák, kikötővállalatok tetszetős vendégszobái foglalnak helyet. Falait szobrok, akváriumok, domborművek és a középkort idéző cégérek díszítik. A legfőbb látványosság az óránként megszólaló harangjáték.
A piactér keleti sarkában áll a Szent Péter dóm, az evangélikus egyház brémai főtemploma. A brémai dómot a frízeket római katolikus hitre téríteni akaró Willehad püspök kezdte építtetni. 789-ben precízen a maival megegyező helyen építtette fel a település első templomát, egy fatemplomot.
A mai templom alapjait 1035 és 1043 közt Adalbert püspök rakatta le. 1223-tól kezdve a templomot a korszellemnek és a település növekvő népességének megfelelően számottevően átépítették. A főhajó mellé két mellékhajót húztak fel, melyeket a későbbiekben többször lebontottak és megnagyobbítottak. Mindent összevetve alakult ki a katedrális ma ismert, tengelyére aszimmetrikus belső tere.
A dómot 1532-ben az evangélikus egyház kapta meg, a katolikus püspök a közeli Werden városkába menekült. A település ettől kezdve ezt követően 60 évig tisztán evangélikus lakosságú volt. Sokáig dúltak a vallásháborúk. 1581-ben a brémai egyház a genfi reformációhoz csatlakozott, 1600-ban bevezették a heidelbergi katekizmust. 1638-ban a településbe érkező dánok megint az evangélikus szertartást vezették be. A templomot az uralkodó egyház kívánsága alapján többször átépítették, melynek következtében egyre többet veszített középkori jellegéből. 1901-ben a brémai települési tanács eredeti formáját visszaállítván felújíttatta a dómot.
