Bari az ugyanolyan névvel illetett megye és egyben Puglia régió székhelye, Nápoly után Dél-Olaszország második leghatalmasabb települése (közigazgatásilag comune).
Az Adriai-tenger szélén fekvő, ma figyelemre méltó ipari és képzési központot az illírek alapították egy kis félszigeten, amelyen ma az óváros áll. Jelentősége a római fennhatóság alatt növekedett meg, amikor a Via Traiana egyik meghatározó állomása, mitöbb a birodalom egyik tekintélyes kikötője volt. Később a longobárdok, a szaracénok és a bizánciak birtokolták, ezután a normann hódításokkal a Szicíliai Királyság része lett. Amikor 1087-ben Myrából a településbe hozták Szent Miklós ereklyéit, a település egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. Az ereklyék elhelyezésére építették fel a San Nicola-bazilikát, amely a román kori építészet egyik legjobb kinézettel rendelkező alkotása. Az Anjou-ház, ezenfelül az aragóniai királyok uralkodása alatt Bari gazdasági élete hanyatlásnak indult.
Virágkora a 16. századra, Aragóniai Izabella milánói hercegnő uralkodásának idejére tehető. A település fejlődésében tetemes funkciója volt Sforza Bona lengyel királynénak, aki megözvegyülve visszatért Bariba és élete végéig nagyvonalúan támogatta a település szellemi életét. A település a 19. század elejéig a középkori városfalak közé szorult. Joachim Murat nápolyi király rendelte el a korszerű, rácsos utcahálózatú, a tiszteletére Murattianónak nevezett városnegyed felépítését. A fasiszta uralom közepette alapították meg egyetemét és akkor létesítették neves vásárközpontját, a Fiera del Levantét. Napjainkban Puglia legjelentősebb gazdasági centruma és Dél-Olaszország egyik legjelentősebb kikötője, úgy teher-, mint személyforgalom szempontjából.
Bari az Adriai-tenger pugliai partjának nagyjából középső részén, a régió északkeleti részén fekszik, a hozzátartozó településekkel egyesült erővel csaknem 42 km hosszan. Egy legyezőszerűen elterülő tengerparti síkságon (Conca di Bari, mondanivalója Bari kagylója) fekszik, amely a szárazföld belseje, a Murgia felé enyhén emelkedik. A Murgia, a tenger, továbbá az Ofanto és Fasano folyók közti területet Terra di Barinak (mondanivalója Bari földje) nevezik. A történelmi óváros (Barivecchia) egy kis félszigeten helyezkedik el, amely egy sas fejéhez hasonlít, így gyakorta l’aquila barese (mondanivalója bari sas) néven emlegetik. Az óvárostól keletre levő öbölben van a település régi, ameddig a nyugati oldalon a modern kikötője. Szomszédos helységei Adelfia, Bitonto, Bitritto, Capurso, Giovinazzo, Gravina in Puglia, Modugno, Mola di Bari, Noicattaro, Triggiano és Valenzano.
A településnek jellegzetes mediterrán éghajlata van, hosszú és meleg nyarakkal, azonfelül enyhe telekkel, kevés csapadékkal. A település mikroklímáját befolyásolják az Adriai-tenger felől érkező szelek is. A Köppen-féle éghajlatosztályozási rendszerben a C osztályba tartozik.
A dél-itáliai normann hódítások nagymértékű változásokat hoztak a helyi építészetben is. Mivel Róma elkötelezett támogatói voltak az elfoglalt görög-bizánci területeken erőteljes latinizációba kezdtek. Ennek két jelentős irányvonala volt: a bencések betelepítése a meghódított területekre, emellett átlag fölötti egyházi építkezések támogatása. Ennek a kornak a meghatározó művészeti stílusirányzata Európában a romanika volt, amely visszanyúlt a tradicionális római építészethez, és annak stíluselemeit ötvözte. A megjelenés alapvető elemei a erős falak és oszlopok, a kerekített boltívek és a lapos mennyezetek. Apuliában, mindent összevetve Bariban is, ez a megjelenés erősen ötvöződött a helyi bizánci és szaracén behatásokkal, ennek eredményeként a tradícióknak megfelelő, romanikára sajátos stíluselemek eklektikus módon más stíluselemekkel keveredtek, mindent összevetve váltak a tradíció szerint kevésbé díszítettből erősen díszített formák. A festészetben még mindig a bizánci stíluselemek érvényesültek, azonban a szobrászatban (amely mindenekelőtt a katedrálisokhoz kötődött) erősen érezhetők az európai romanikától eltérő gazdag díszítések (virág- és állatmotívumok). Az apuliai romanika párját ritkító alkotása a 11. században épült San Nicola-bazilika, amely mintaképül szolgált Trani, Barletta, Ruvo és Bitonto katedrálisai részére. A normann hatalom megszilárdulásával sem felejtődtek el ezen stíluselemek, mint miképpen azt a később épült sipontói, troiai és molfettai katedrálisok is igazolják.
Bari óvárosa, ismertebb nevén Barivecchia a régi és új kikötő közti félszigeten fekszik, a régi városfalak által határolt régióban. Délen a 19. század elején felépített Città nuova (am. „új település”), ismertebb nevén a Murattiano övezi. Az óváros keleti részén még állnak az egykori városfalak. A keleti part mentén promenád húzódik, ellenben a félsziget nyugati partját már a kikötőt kiszolgáló építmények foglalják el. Az óváros labirintusszerű, rendszertelenül szerteágazó utcácskákkal büszkélkedhet. Két fő tere van, az északi részen a Piazza San Nicola, amely az itt álló katedrális után kapta a nevét, amíg a déli rész központi tere a Piazza dell’Odegitria, ahol a San Sabino-katedrális áll. Az óváros délnyugati részét az egykori Stauf-vár tömbje, délkeleti részét ugyanakkor két impozáns tér, a Piazza del Ferrarese (a ferrarai kereskedőkről kapta nevét, akiknek itt álltak házaik) és a Piazza Mercantile (a régi piactér) foglalja el. Az óvárost jellegzetes középkori objektumok tarkítják, amelyek jókora részén felfedezhetők az apuliai román megjelenés jegyei.
