Madagaszkár, szigetország az Indiai-óceánon, az Afrikai kontinens délkeleti partjánál. A nemzet magába foglalja Madagaszkár szigetét, melynek kiterjedése 587 041 négyzetkilométer, és ezzel a Föld negyedik legnagyobb szigete. Az országhoz ezenfelül jó néhány kisebb sziget is hozzátartozik. Miután a sziget korán elvált minden más kontinenstől, a növény- és állatvilág egész elszigeteltségben tudott fejlődni, így az itteni élővilág igen egyedinek számít. Következésképpen, Madagaszkár indokolható álláspontok alapján egy önálló kontinensnek számít, mivel az itt lakó fajok 90 százaléka endemikus élőlénynek számít, azaz sehol máshol a Földön nem fedezhető fel.
A szakemberek régen azt hitték, hogy Madagaszkár az I. e. 200 és 500 közt települt be, a Borneó szigetéről érkező népekből, ezután később a Mozambikból letelepült bantu népből. Ez az elmélet mára megdőlt, a benépesítést mai kutatások 800 körülre teszik (lásd a történeti részt). Az állam kultúrájában jókora szerepet töltöttek be, és ma is töltenek, a bevándorlók, az arabok, a kelet-afrikaiak, a malájok és a jávaiak, tetejébe az indiaiak, kínaiak és az európaiak (elsődlegesen a franciák). Az itteni őshonos népnek a malgasok számítanak.
A 19. században a francia-hova háborúban Franciaország annektálta Madagaszkárt, azaz egyesítette magával, ezzel az állam szuverenitása megszűnt, és a 103 éve uralkodó Merina-monarchia tagjait a franciák Algériába száműzték. A második világháborúban a „Madagaszkár-terv” keretében a németek valamennyi zsidót az országba deportálták volna, ám erre sosem került sor. Franciaország vereséget szenvedtével az országot a Vichy-kormány vezette. Attól félve, hogy a japánok tengeralattjáró támaszpontot létesítenek Madagaszkáron, az angol csapatok hat hónap alatt visszafoglalták a szigetet a franciáknak. Az 1947-es franciák elleni felkelésben több mint 90 ezer ember vesztette életét, ezután a felkelés leverésével a francia reformok után az állam még több mint tíz évig állt fönt mint francia gyarmat. 1960. június 14-én jött csak el a független állam kikiáltása, melynek neve Malgas Köztársaság volt. A mai Madagaszkári Köztársaság 1992 óta van hivatalosan, az államforma, parlamentáris köztársaság és a főváros Antananarivo.
2011-ben az állam népessége egyes vélemények alapján közel 22 millió fő, és ennek ezután 90 százaléka él alig napi két dollárból. Madagaszkár nyelve, a malgas az ausztronéz nyelvcsaládba tartozik, bár az országnak két hivatalos nyelve van, a lakosság túlnyomó döntő része az ausztronéz nyelvcsaládba tartozó malgas nyelvet beszéli. A másik hivatalos nyelv a francia. A lakosság terjedelmes része ragaszkodik a hagyományokhoz és a hiedelmekhez, azonkívül a valláshoz, ami az állam túlnyomó részén a kereszténység. A kormány stratégiai fejlesztésnek tűzte ki, az ökoturizmus, a mezőgazdaság és a nagyobb beruházások, akárcsak az képzés és az egészségügy fejlesztését, ráadásul az internacionális kereskedelem körének szélesítését.
Régészek korábbi becslése alapján Madagaszkár I. e. 200 és 500 közt települt be, amikor Délkelet-Ázsiából, valószínűleg Borneó vagy Dél-Celebesz szigetéről, tengerjáró népek érkeztek katamaránokon. Ugyanakkor vagy röviddel később érkeztek bantu telepesek a Mozambiki-csatornán keresztül. Az írott történelem a 7. században kezdődik, mikor is muszlim kereskedők telepedtek le az északnyugati parton és a malgas nyelvet arab betűkkel (sorabe írás) kezdték írni. A középkori törzsfőnökök kereskedelmi kapcsolatai elérték Kelet-Afrikát, Közel-Keletet és Indiát. Terjedelmes törzsfőnökségek uralták a sziget számottevő területét.
Legfrissebb kutatások azt mutatják, hogy az emberek Madagaszkárt alig 800 körül népesítették be.
Az európaiakkal az első kapcsolatfelvétel 1500-ban volt, amikor Diogo Dias portugál kapitány elérte a szigetet, azután, hogy hajója különvált az Indiába tartó flottától. A portugálok kereskedtek a szigetlakókkal, „Sāo Lourenço” (Szent Lőrinc) néven ismerték. 1665-ben François Caron, az újonnan alakult Francia Kelet-indiai Társaság direktora Madagaszkárra vitorlázott. A madagaszkári gyarmatalapítási kísérlet kudarcba fulladt, de a közeli Bourbon (ma Réunion) és Ile-de-France (ma Mauritius) szigeten kikötőt létesítettek. A 17. század vége felé a franciák kereskedelmi állomásokat nyitottak a keleti parton.
1774-től 1824-ig Madagaszkár kalózok, köztük amerikai kalózok vadászterülete volt, akik madagaszkári rizst szállítottak Dél-Karolinába. Sok európai tengerész szenvedett hajótörést a sziget partjainál, köztük Robert Drury, akinek az útleírása a dél-madagaszkári élet jó leírása a 18. századból. Erre az időre esik Benyovszky Móric „királysága”.
Az 1790-es évektől kezdve merina uralkodók kiterjesztették hegemóniájukat a sziget legnagyobb részére, beleértve a partvidéket is. 1817-ben a merina uralkodó és Mauritius brit kormányzója megállapodott a rabszolga-kereskedelem betiltásáról, melynek mindazonáltal jelentős funkciója volt Madagaszkár gazdasági életében. Kárpótlásként a sziget brit katonai és pénzügyi segítséget kapott. Az angol befolyás megmaradt a következő évtizedekben is. Akkortájt a merina udvar áttért a kereszténységre, presbiteriánus, kongregacionalista és anglikán vallás terjedt el körükben. Az angol haditengerészet az Indiai-óceánon véget vetett az arab rabszolga-kereskedelemnek. A merina állam meghódította az addig független törzsi államokat, egyesítette a szigetet.
Franciaország 1883-ban megtámadta Madagaszkárt az első francia-hova háborúban, amely francia állampolgárok elkobzott vagyona okán tört ki. (A hova a három merina osztály egyike volt, ezek: andriana – arisztokrácia, hova – köznép, andevo – rabszolgák, a hova szót a franciák hibásan alkalmazták a merinák összességére.) A háború végén Antsiranana (Diego Suarez) települést és az északi partot Franciaországhoz csatolták, és Joseph-François Lambert örökösei 560 000 aranyfrank kárpótlást kaptak. 1890-ben a britek hivatalosan tudomásul vették a Madagaszkár feletti francia védnökséget.
1895-ben francia hadoszlop szállt partra Mahajangában (Majunga) és a fővárosba, Antananarivóba menetelt. A település védői meglepték őket, és visszaverték a támadókat a keleti part közelébe. A második francia-hova háború végéig 20 francia katona halt meg harcban, és 6000 maláriában és egyéb betegségekben.
A második világháború közben madagaszkári katonák harcoltak Franciaországban, Marokkóban és Szíriában. Franciaország megtámadása előtt a németek azt tervezték, hogy valamennyi európai zsidót Madagaszkárra deportálják. Ez volt a „Madagaszkár-terv”. A tervezett akcióra soha nem került sor. Amikor Franciaország vereséget szenvedett Németországtól, Madagaszkárt a Vichy-kormány igazgatta. Az a veszély fenyegetett, hogy Japán tengeralattjáró támaszpontot létrehoz a helyi hatóságok jóváhagyásával. Hogy ezt megakadályozzák, brit csapatok hat hónap leforgása alatt elfoglalták a sziget stratégiai jelentőségű pontjait (ez volt az Ironclad hadművelet), ezt követően átadták azokat a szabad francia haderőnek (Forces françaises libres, FFL).
1947-ben több hónapig tartó nemzeti felkelés tört ki a franciák ellen. A heves harcokban 90 000 ember vesztette életét. 1956-ban a franciák reformokat vezettek be, és Madagaszkár békésen haladt a függetlenség felé. 1958. október 14-én kiáltották ki a Malgaszi Köztársaságot autonóm államként a Francia Közösségen belül. Az ideiglenes kormány időszaka az alkotmány 1959-es elfogadásával és a egész függetlenség 1960. június 26-i kikiáltásával ért véget. A függetlenség után évtizedekig Afrika egyetlen jelentősebb szociáldemokrata pártja kormányozta az országot. A politikai harcok parlamentáris keretek közt zajlottak
Az 587 041 négyzetkilométernyi területével Madagaszkár a Föld 45. legnagyobb országa, és a negyedik legnagyobb szigete. A központi magasföld jellegzetes tájain kopár dombok közt a völgyekben teraszos rizstermesztés folyik. Madagaszkár tengerszinttől számított magassága 750 és 1350 méter közt van. Az országban több magasabb hegység is megtalálható, itt a csúcsok magassága meghaladja a 2400 métert. A legmagasabb hegy a 2876 méter magas Maremokotro. A lakosság zöme a felföldön él. Madagaszkár keleti részére meredek lejtő vezet a parti síkságra. Az Indiai-óceán tengerpartját lagúnák szegélyezik, melyek jó természetes kikötőket nyújtanak. Az állam nyugati felé kevésbé meredek a lejtő a nyugati parti síkság felé. Ez a sziget szélárnyékban található, száraz oldala. A lakosság ezen a részen ritkább, az eredeti természeti környezet kevésbé bolygatott.
Madagaszkár szigete elég tekintélyes ahhoz, hogy tekintélyes méretű folyók legyenek rajta. Az emberi tevékenység nyomán a talajerózió erős a szigeten, vagyis a folyók sok hordalékot szállítanak. A hordalékot a parti síkságon rakják le. A feltöltődő folyók árvízveszélyt okoznak a parti településeken. A folyótorkolatokban levő kikötőknek is súlyos problémát jelent a jelenség. A keleti part természetes lagúnáit és mesterséges víztározóit a Canal des Pangalanes nevű, 460 km hosszú csatorna köti össze.
1990 óta a természeti világörökség része Tsingy de Bemaraha Természetvédelmi Szféra. 2007-ben Atsinanana esőerdői gyűjtőnéven hat nemzeti parkot nyilvánítottak világörökséggé. Ezek: a Marojejy, Masoala, Ranomafana, Zahamena, Andohahela, Andringitra nemzeti parkok.
Madagaszkár éghajlata trópusi. Az uralkodó passzátszél keletről fúj, emiatt a szigetnek van szélnek kitett és szélárnyékos oldala. A szélnek kitett keleti oldalon az évi csapadékmennyiség maximuma 4000 mm, ami a nyugati oldalon 500 mm-re kevesebb lesz. Két évszak van. A forró esős évszak, ami novembertől áprilisig tart, és az év többi részére ugyanakkor hűvösebb, szárazabb időjárás sajátos. Időnként trópusi ciklonok pusztítanak.
Igen fejlett a faragóművészet; legfőképp a sírokat díszítik. Híresek a mahafalik figurákkal díszített faragott oszlopai, a szakalavák erotikus sírszobrai, az antandroyok gazdag sírfestészete.
A madagaszkári irodalom igen későn született, mindenekelőtt francia nyelven. Jean-Joseph Rabearivelo (1903-1937) és Jacques Rabemananjara (1913-) főként költészetük révén ismertek.
A zenében erős az indonéz befolyás. Elterjedtek az eltérő citerák, példaként a celebeszi háromhúrú lokango voatavo. Különlegesség a bambuszrudakból készült citera, a valiha, melynek tekintélyes funkciója van a vallásos szertartásokban is. A nyugati partvidéken erősebb az afrikai behatás.
