Sanghaj (kínai nyelven:pinjin átírás: Shanghai) Kína legnagyobb ipari települése, a Távol-Kelet egyik gazdasági centruma, tartományi jogú település a kelet-kínai tengerpart középső részén, a Jangce torkolatvidékén, a folyam Huangpo nevű kis mellékfolyójának két szélén. Közigazgatási területének lakossága a második legnagyobb Kínában (Csungking után), de ténylegesen városias területeinek lakossága a legnagyobb az országban.
A halászattal és textiliparral (gyapot, selyem) foglalatoskodó kisváros a 19. század centrumában indult szélsebes növekedésnek. A britek által Kínára kényszerített első egyenlőtlen szerződés, az 1842-es nankingi béke értelmében Sanghaj nyílt település lett, kikerült a kínai joghatóság alól és megnyílt a külkereskedelem előtt. A település sebes fejlődésnek indult, és a 20. század 30-as éveire a Távol-Kelet lényeges internacionális gazdasági és pénzügyi centruma lett. A britek után a franciák, az amerikaiak és a japánok is megkaparintottak egy-egy területet, és ezeken saját városnegyedeiket, koncessziós területeiket alkották meg. Az hatalmas kereskedelemnek betudhatóan nemsoká Sanghaj lett Kína legnagyobb kikötője (Hongkong akkortájt még elmaradott körzet volt).
A japán agresszió, a második világháború, ezt követően a kommunista hatalomátvétel nyomán a település internacionális gazdasági jelentőségét nagyrészt elvesztette.
1990 után, a Teng Hsziao-ping által bevezetett kínai gazdasági reform nyomán Sanghaj újra gazdasági virágzásnak indult, és 2005-re a Föld legnagyobb teherkikötőjévé vált.
Gazdasági jelentősége mellett a település Kína egyik legnélkülözhetetlenebb idegenforgalmi centruma is. 2010-ben Sanghaj világkiállítást szervezett.
Sanghaj a Kelet-kínai-tenger, a Csendes-óceán melléktengere szélén terül el, hozzávetőlegesen egyenlő távolságra Pekingtől és Hongkongtól. Északról a Jangce, keletről a Kelet-kínai-tenger, délről Zhejiang (Csöcsiang) tartomány, ezenkívül a Kelet-kínai-tenger Hangcsoui-öble, nyugatról ugyanakkor Jiangsu (Csiangszu) tartomány övezi. Mivel három oldalról víz veszi körül, félszigetnek is tekinthető. A településen átfolyó Huangpu-folyó a városközponttól 28 km-re csatlakozik a Jangcéhoz, amely innen újabb 40 km-re ömlik a tengerbe. A tengeri hajók egészen a városig fel tudnak jönni a széles és mély folyókon. A Huangpu két részre osztja a települést: a Puxira, a nyugati oldalon található régi és a Pudongra, a keleti részen épült új településre.
Sanghaj 6218 km -es területének legnagyobb része alluviális – a Jangce folyam hordaléka által feltöltött – síkság, átlagos tengerszinttől számított magassága 4 méter. A térség délnyugati részén van csak egy-két domb. Legmagasabb pontja (103 méter) a Dajinshan szigeten látható. A településnek gazdag felszíni és talajvíz-készletei vannak, sűrűn szövik keresztül folyók, csatornák. Vízrajzilag a Jangce és a településtől nyugatra elterülő Tai-tó (Taihu, Nagy-tó) rendszeréhez tartozik.
Sanghajra a szubtrópusi monszun éghajlat sajátos. Ez azt jelenti, hogy a telek (decembertől februárig) hűvösek és szárazak, néha fagy is tapasztalható, a nyarak (július és augusztus hónapok) forrók és csapadékosak. A tavasz és az ősz mérsékelt hőmérsékletűek, mindent összevetve ilyenkor célszerű felkeresni a települést.
A forró nyarakon tájfun is előfordulhat, de az utóbbi években egy ilyen vihar sem okozott kiemelkedő károkat.
A napsütéses órák száma évi átlagban 1 878, a legmagasabb feljegyzett hőmérséklet 40 C, a legalacsonyabb ugyanakkor 12 C. A csapadékos napok száma minden évben átlagosan 112.
Sanghaj Kína leghatalmasabb települése, a 2000-es népszámlálások alapján az ott élő népesség 16,738 millió fő volt, beleértve 3,871 millió fő ideiglenes népességet.
A lakosság száma a 19. század derekán, a határon túli koncessziós területek létrejötte előtt negyedmillió és félmillió közt lehetett. Az egymilliós létszámot 1880 körül érte el, 1935 körül mindazonáltal már négymillió lakosa volt.
Sanghaj ősi nyelve a sanghaji nyelvjárás, a wu nyelv egyik dialektusa, amely a sanghaji identitás egyik meghatározó eleme. Hivatalos nyelve ellenben a mandarin nyelv. A helyi nyelvjárást és a mandarint beszélők kölcsönösen nem értik egymást. Mindazonáltal azt lehet mondani valamennyi 50 év alatti jól beszéli a mandarint, a 25 évnél fiatalabb korosztály mindazonáltal már általános iskolában találkozott az angol nyelvvel.
Az itt élők nagyrészt két szomszédos tartományból: Jiangsuból és Zhejiangból származnak, ahol a beszélt nyelv ugyancsak a wu kínai. Ám a manapság bevándorlók Kína minden területéről érkeznek, nyelvük eltér, ezáltal – nem ismerve a sanghaji dialektust – kénytelenek a mandarint használni. A bűnözés növekedése, a szemetelés, az erőszakos koldulás, az infrastruktúra (tömegközlekedés, iskolák) túlterheltsége, mind a modern bevándorlókkal egyesült erővel jelent meg és fokozta a sanghajiak idegengyűlöletét. Mivel egy sanghaji részére egy új bevándorló kényelmesen felismerhető, sokszor szándékos vagy akaratlan diszkrimináció célpontjává válnak.
A sanghajiakat Kína többi részén nagyratörő, arrogáns és idegengyűlölő viselkedésűeknek tartják, mindeközben csodálják őket precízségük és sikerességük folytán. Ugyancsak elterjedt nézet Kínában, hogy a legjobb kinézettel rendelkező nők a sanghaji nők.
Sanghajban kevés régi emlék érzékelhető. A legtöbb építmény a 19. század, leginkább a 20. vagy 21. század építészetét dicséri. A település az 1992-es gazdasági reformokat követően városképében is nagyot változott, rohamléptekben felhőkarcolók lepték el a települést.
2010-ben a legmagasabb háza a Kelet Gyöngye tévétorony 468 méterrel, de a 2016-ban átadott Shanghai Tower a 632 méterével lényegesen túlszárnyalja, jelen pillanatban a Föld második legmagasabb alkotmánya. Napjainkban már csaknem négyezer felhőkarcoló van Sanghajban, több, mint New Yorkban.
Az óváros
Az óváros régi falai mentén ma tekintélyes forgalmú utak vannak, de a belsejében sok a nevezetesség. Az északkeleti részén van az óváros központi épületegyüttese, a – legtöbb kínai településben megtalálható – „Városvédő Istenség temploma” (Csenghuang Miao) 1403-ban alkották meg egy korábbi templom helyén, a település isteneinek – nyugatias szóhasználattal védőszentjeinek – tiszteletére. 1951-ben a templom egyházi vezetőségét feloszlatták és az épületet átadták a taoista egyháznak, akik csak kissé változtatták meg a kultuszt. A kulturális forradalom folyamán természetesen bezárták, de 1994-ben visszaadták a taoista egyháznak. 2005-ben egész felújítást végeztek, 2006-ban mindazonáltal újra felszentelték taoista szertartás alapján.
A három helyi isten, vagy védőszent, akiknek a templomot szentelték: Huo Kuang (? – i. e. BC), a Han-dinasztia nagy hírű kancellárja, aki egy császárt letett trónjáról és egy másikat emelt a helyére. Benne tisztelték az első települési istent a Jüan-dinasztia idejétől; Csin Jü-po (1295-1373), sanghaji kormányzó a Jüan-dinasztia idejéből, aki kétszer is visszautasította, hogy a császári udvarba helyezzék keresztül; Csen Hua-cseng (1776-1842) mindazonáltal a Csing-dinasztia tábornoka volt, aki az első ópiumháború közepette esett el a britek ellen vívott harcokban.
A templom neve egyúttal a templomot körülvevő, százéves épületeket is magában foglaló kereskedelmi centrum titulusa is. A közelében található tó centrumában emeletes pavilon áll, amerre kilenc cikkcakkban vezet egy híd.
A tó mögött terül el az „Örömök kertje” (magyaros átírás: Jü Jüan), Sanghaj legrégibb parkja. Itt a csend és nyugalom biztosítása érdekében naponta korlátozott számban adnak ki belépőjegyeket. A parkot egy Pan Jün-tuan nevű hivatalnok megbízásából Csan Nan-jang, a neves kertépítész építette 1559 és 1577 közt. A pekingi császári parkok utánzásaképpen a kertben sok sárkány-ábrázolás megfigyelhető. Mivel a császári sárkányok másolása tilos volt, a sanghaji mandarin sárkányai lábaira öt helyett csak négy karmot faragtak.
A templomot és a parkot az ópiumháborúk közben az angol csapatok többször is megszállták. 1853-ban itt volt a Tajpingok szövetségesének, a Rövid Tőrök Társaságának a főhadiszállása, ezután a második világháborús japán megszállás is komoly károkat okozott. 1956-1961 közt felújították, 1982-ben nemzeti emlékhellyé nyilvánították.
Az óváros északnyugati részén áll a Jáde Buddha temploma (egész nevén a Jáde Buddha Csan Temploma). A templomot két Burmából hozott, egy-egy óriási jádekőből kifaragott (ülő és fekvő) Buddha tiszteletére alapították a 19. század végén.
Sanghajban élt 1927-től haláláig Lu Xun, a korszerű kínai irodalom megalapítója. Utolsó lakóhelyében 1951-ben emlékhelyet hoztak létre, ezután a múzeum átköltözött a Hungkuo parkba egy önálló épületbe, ahova az író hamvait is elhelyezték. Sírfelirata Mao Ce-tung saját ecsetvonásai alapján készült, a sír mellett álló két fát az író özvegye, mitöbb Csou En-laj ültette.
Közlekedés
Sanghaj belvárosának mai úthálózata az 1840-es években épült ki. Az 1900-as években a gyarapodó településben szükségessé vált a tömegközlekedés megindulása. Ezáltal csaknem 120 kilométer villamoshálózat épült ki, amely akkortól már megszűnt. A településben üzemel a Föld legrégebbi állandó trolibuszhálózata, amely 1914. november 15-én állt üzembe.
Az 1990-es évek elejéig Sanghaj infrastruktúrája nem sokat változott az 1949-ben volt állapotokhoz képest. Ezt követően hatalmas összegeket fordítottak az akkor már elviselhetetlen infrastruktúra feljavítására, mindent összevetve mára – a legtöbb kínai városokkal ellentétben – ismételten alapvetően jónak mondható a település közlekedése, míg a légszennyezettség is bizonyos fokig alacsony.
A településben több mint ezer autóbuszjárat üzemel.
Most Sanghajban tizennégy metróvonal üzemel 337 állomással 548 km összhosszban, de újabbak is kilátásban vannak. Az 1995. április 10-én megnyitott hálózatot az elképzelések alapján 2020-ig 877 kilométer hosszúra akarják fejleszteni.
2004. január 1-jén Sanghajban nyílt meg a német Transrapid társaság fejlesztéseként a Föld első funkcionáló mágnesvasútja is, amelyen 30 kilométer megtétele mindössze 8 perc.
Sanghaj autósközlekedése is nagyot változott az utóbbi tizenöt évben. Két körgyűrű (a külső még részben építés alatt) többszintes csomópontokkal, két lényeges híd a Huangpu-folyón és sok autópálya épült meg a településben. 2003. június 8-án kezdték meg a település déli részén a Föld leghosszabb, 36 kilométeres hídjának építését, melynek tervezett építési költsége 11,8 milliárd renminbi jüan (1,42 milliárd amerikai dollár). A híd befejezése 2008-ra, átadása 2009-re valószínűsíthető.
A település a távolsági közlekedésben is tekintélyes szerepet játszik, kikötője Rotterdam és Szingapúr kikötőjét megelőzve a Föld legforgalmasabb ilyen létesítménye, és egyben átrakodóhelyként szolgál a Nagy-csatorna és a Jangce felé.
Sanghaj három lényeges vasútvonal kiinduló helye. Itt a végállomása a Jinghu szuperexpresszek által használt, Peking- Nanjing felől érkező Jing Hu vonalnak, a Hangzhouból jövő Hu Hang vonalnak és a Ningbo felől érkező Xiao Yong vonalnak. Sanghaj két repülőtérrel büszkélkedhet: a Hongqiao és a Pudong internacionális repülőtérrel. Innen közlekedik a városközpontba a települési mágnesvasút, a Föld leggyorsabb és legdrágább (kilométerenként közel 1 milliárd forintba kerülő) gyorsvasútja. A helyi légitársaság a China Eastern.
